Északabbra vándorol az Alpok

2018. augusztus 16.

Címkék: tolódás, Alpok, vonulat

Német kutatók által készített tanulmány szerint átlagosan fél milliméterrel sodródnak északabbra és közel két milliméterrel nőnek az Alpok vonulatai évente. Eredményeik az Earth System Science Data című szaklap aktuális számában jelentek meg.

A Német Geodéziai Kutatóintézet munkatársai a lánchegység német, osztrák, szlovén, olasz, francia és svájci területén lévő több mint 300 GPS-antenna mérési adatait elemezték. Tizenkét éve minden állomás 15 másodpercenként meghatározza a helyzetét.

Teljes cikk

Varjak gyűjtik a szemetet egy francia vidámparkban

2018. augusztus 15.

Címkék: gyűjtés, szemléletformálás, szemét, varjú

A szárnyas segítők „alkalmazásával” az a park munkatársainak a célja, hogy megtanítsa a látogatóknak, hogy figyeljenek jobban oda a környezetük tisztaságára.

A madarakat a park solymásza, Christophe Gaborit nevelte fel és képezte ki – olvasható a Live Science tudományos portálon. Gaborit egy korábbi emléke alapján döntött úgy, hogy belevág az állatok betanításába. A szakértő nagyjából húsz évvel ezelőtt egy réten sétálva egy csapat varjat pillantott meg, amelyek a természetes hulladék közt kapirgálva igyekeztek maguknak élelmet szerezni. Gaborit úgy gondolta, ha a madarak saját környezetükben hajlandók kiválogatni a különféle anyagokat, talán az emberek által hátrahagyott hulladékkal is így tesznek.

Teljes cikk

Szeméttel teli akvárium látható a Pécsi Állatkertben

2018. augusztus 15.

Címkék: Pécs, állatkert, akvárium, szemét

A PécsZoo – Pécsi Állatkert hulladékkal szennyezett akváriumot állított ki a napokban, hogy így hívja fel látogatói figyelmét a tengerekbe, óceánokba kerülő szeméttel járó veszélyekre.

Az akváriumon olvasható tájékoztató szerint a világ óceánjaiba naponta kétmillió cigarettacsikk, több mint egymillió műanyag palack, 600 ezer szívószál és egymillió műanyag zacskó kerül.

Teljes cikk

Másodfokú riasztás a parlagfű miatt

2018. augusztus 14.

Címkék: riasztás, pollen, koncentráció, Országos Közegészségügyi Intéz

Az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) másodfokú riasztást adott ki a magas pollenkoncentráció miatt, mivel a parlagfű komoly tüneteket okozhat az allergiásoknak – tették közzé az OKI Facebook-oldalán.

A napi előrejelzés megtekinthető a polleninfo.oki.hu oldalon. Itt azt írták: a következő napokban a parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan országszerte a magas-nagyon magas tartományban alakul.

Teljes cikk

Emberi tevékenységhez is köthető a klímaváltozás

2018. augusztus 14.

Címkék: időjárás, klímaváltozás, üvegházhatás, szélsőség

Az elmúlt hetekben tapasztalható szélsőséges időjárási viszonyok között gyakran fellángol a vita, hogy vajon az emberi tevékenység által okozott káros következményekről vagy a természetes ingadozásról van-e szó.

Zsebeházi Gabriella klímakutató a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában elmondta: a szélsőségek mindig is az időjárás velejárói voltak, az éghajlathoz az átlagos jellemzők mellett a szélsőségek is hozzátartoznak. Mint mondta, az extrém időjárási jelenségeket nem szabad rögtön az éghajlatváltozással összefüggésbe hozni.

Teljes cikk

Dinnyekampányt indít az agrárkamara

2018. augusztus 13.

Címkék: kampány, agrárkamara, dinnye

Hamarosan befejeződik a dinnyeszezon a termelő körzetekben, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből még augusztus végéig bőségesen érkezik gyümölcs. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kertészeti osztályának elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta: az idei szezonban körülbelül két héttel korábban érkezett a piacokra az igen jó minőségű görögdinnye.

Magyarországon öt nagyobb tájkörzetben termelnek dinnyét, ezekben különböző időszakokban érik meg a gyümölcs. Legkorábban Békés és Baranya megyében indul a dinnyeszüret, utána következik Tolna és Fejér, majd Heves megye és a Jászság, utolsóként pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – idézi Mártonffy Bélát a lap hétfői számában megjelent cikk.

Teljes cikk

Pöcegödörré válnak a turistaparadicsomok

2018. augusztus 13.

Címkék: turizmus, szennyezés, tengerpart, lezárás

Népszerű turistaparadicsomokat zártak el a látogatók elől, az általuk okozott szennyezés miatt. Vannak olyan szerencsésnek mondott helyek, ahol mindig meleg van, és egész évben özönlenek a turisták, mégsem olyan irigylésre méltók – hangzott el az M1 Világ című műsorában.

2018-ban két népszerű tengerpartot is több hónapra lezártak a turisták elől. Az egyik ilyen a thaiföldi Phi Phi Leh szigetén lévő Maya-öbölben fekvő part. Az öbölbe a lezárás előtt turisták ezrei érkeztek naponta, hogy megcsodálhassák a homokos partot és a vizet, azonban a sok-sok ember fogadását már nem bírta el az öböl.

Teljes cikk

Közös cél a pazarlás és a túlfogyasztás visszaszorítása

2018. augusztus 12.

Címkék: fenntarthatóság, pazarlás, szemléletformálás, túlfogyasztés

Varga Judit, Kump Edina és Mengyán Eszter évek óta töretlen lelkesedéssel azon dolgoznak, hogy a környezettudatos gondolkodás minél szélesebb körben elterjedjen Magyarországon. Bár a környezetvédelem különböző területein tevékenykednek, a céljuk közös: megálljt parancsolni a túlfogyasztásnak.

Mengyán Eszter blogger, újságíró a Kék bolygó magazin stábjának elmondta, 2016 elején vett egy fordulatot az élete, akkor kerültek elé olyan dokumentumfilmek és Instagram-posztok, amelyek a fenntartható divat felé fordították az érdeklődését. Újságíróként és bloggerként annyira beleásta magát a témába, hogy ma már nem létezik olyan öko-divattervező Magyarországon, akiről ne írt volna. A köztudatba a neve akkor került be, mikor eldöntötte, hogy egy éven keresztül nem vásárol magának semmilyen ruhaneműt, és a kihívás részleteit a blogján is megosztotta. Mindezek mellett szűkebb környezetének is felhívta a figyelmét a fenntarthatóság és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára.

Teljes cikk

Pokoli üvegházzá válhat a Föld?

2018. augusztus 11.

Címkék: párizsi klímaegyezmény, Föld, szén-dioxid, üvegház, klímaegyezmény

Egy nemzetközi kutatócsoport arra figyelmeztet, egy lépésre vagyunk attól, hogy pokoli üvegházzá váljon a Föld. Fennáll a kockázata annak, hogy a Föld tartósan és visszafordíthatatlanul üvegházzá válik, még akkor is, ha a szén-dioxid kibocsátást sikerül a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott korlátok között tartani.

A Föld globális felmelegedése eddig 1 fokkal emelkedett, ami már önmagában is sok. Ennek a legfőbb oka az üvegházhatású gázok egyre nagyobb kibocsátása, többek között a szén-dioxid, a metán, a nevető gáz vagy a halogénezett szén-hidrogének. A 2015-ös párizsi klímaegyezmény a 2 fokos felmelegedést próbálja megakadályozni – mondta el Mika János éghajlatkutató.

A szakértő szerint nem szabad hagyni, hogy 3 fokos felmelegedés következzen be, ugyanis kataklizmák, természeti csapások keletkezhetnek.

Takarékoskodni kell az energiával

A szakértő szerint nem lehetetlen megakadályozni a további felmelegedést, csak takarékoskodni kell az energiával, hogy kevesebb legyen a gázkibocsátás. Egyre több megújuló energiát alkalmazunk, amely pozitív, de a bioenergia még nem igazán környezetkímélő – magyarázta Mika János az M1 Ma este című műsorában.

Összességében a világ energiaigénye még mindig növekszik, de ez a növekedés az elmúlt évek alapján egyre lassabb. Megjegyezte, a különböző megállapodások mind ezt a célt szolgálják.

A párásító berendezésnél hűsölnek többen a Kossuth téren (MTI-fotó: Máthé Zoltán)

Több hőhullám várható a jövőben

Hozzátette, a szélsőségek egy része fokozódik majd, azoké, amelyek a változás irányába esnek. Így több hőhullám, nagy meleg várható, a nagy hidegek gyakorisága viszont ritkulni fog. A Kárpát-medence éghajlata szárazabb lesz, de ezzel együtt arra is készülni kell, hogy a rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadék esélye megnő.

A szakértő elmondta, a 20. század eleje óta már 19 centimétert nőtt a tengerszint, és ez a folyamat valószínűleg nem is áll meg. Az emberiség jelen esetben csak a levegő hőmérsékletének növekedését tudja megakadályozni.

Kitart a kánikula

Magyarországban tíz napja van már érvényben hőségriasztás, és legalább még egy hétig marad a kánikula. Bár szerdán is csak 30-35 fok volt a maximum, de ilyen hosszú távon ez is megterheli a szervezetet. Mindenki úgy próbál alkalmazkodni, ahogy tud: egy hazai boltban például bevezették a délutáni sziesztát.

A szekszárdi borvidéken már elkezdődött a szüret is, beérett az Irsai Olivér. A hőség miatt három héttel korábban kezdődött a munka. A korai szüret és a rendkívüli hőség miatt az utóbbi napokban 20 százalékkal nőtt a vízfogyasztás Tolna megyében. Ezért a szolgálatató rendkívüli intézkedéseket vezetett be.

Forrás: M1, hirado.hu

Teljes cikk

Fénysorompó segítené a dunavirágok tájékozódását

2018. augusztus 10.

Címkék: Duna, kérész, rajzás, fénysorompó

Az ELTE és az MTA kutatói fénysorompóval segítenének a dunavirág nevű kérészfaj egyedeinek rajzás közben a víz fölött maradni. A fénysorompóra azért lenne szükség, hogy a védett rovarok ne az aszfaltozott útra rakják le a petéiket.

Ahogy arról korábban a hirado.hu is beszámolt megkezdődött a dunavirág nevű védett kérészfaj rajzása Magyarországon. A hidak vagy folyópartok világító fényforrásaihoz vonzódó és azok körül órákig rajzó dunavirág egyedek különleges „tánca” ebben az évben meglehetősen korán, már július végén, augusztus elején megindult, és több helyszínről jelentettek látványos kérészrajzást a Dunán, illetve az Ipolyon – olvasható az ELTE honlapján.

Teljes cikk