fejlesztés” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 4

Lengyelország sem marad atomerőmű nélkül

2018. március 14.

A lengyel kormány márciusban dönthet az ország első atomerőművének a megépítéséről.

A lengyel energetiaki miniszter egy vidéki gazdasági fórumon elmondta, hogy minden kutatás azt mutatja, hogy ezt az utat kell választania az országnak. Az energetikai minisztérium számításai szerint a három blokkból álló, mintegy 4 és fél ezer megawatt teljesítményű atomerőmű 2040-ig készülne el, és a bekerülési költség 75 milliárd zloty, megközelítőleg mintegy 20 milliárd dollár lenne.

Teljes cikk

Kétszázmilliós beruházás kezdődik a Körös–Maros Nemzeti Parkban

2018. március 27.

Több száz millió forintos európai uniós támogatást nyert el a Körös–Maros Nemzeti Park. Az uniós forrásból a jövőben főként a Békés megyei Biharugra területén kezdenek fejlesztésbe.

Új karámot és gondozói épületet is kapnak a szürke marhák

Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park (KMNP) igazgatója a Bihari Madárvártában tartott sajtótájékoztatón elmondta, a támogatáson belül mintegy 60 millió forintból a nyáron itt legeltetett 150-200 szürke marhának építenek karámot, gondozói épületet és fúrnak kutat.

Teljes cikk

Élménypark létesül a debreceni Nagyerdőben

2018. május 06.

Debrecen városa 1958-ban alapította meg a vidék első állatkertjét. A szomszédos vidámpark pedig 1960-ban nyitotta meg a kapuit a látogatók előtt. A két létesítmény jelentős fejlesztések előtt áll, a tervek szerint a jövőben egy közös élményparkként működne tovább.

Közel áll a debreceniek szívéhez a vidámpark

A vidámpark társadalmi munkával jött létre: akadt, aki az építkezésben segédkezett, míg mások alapanyagokkal járultak hozzá a játékok és berendezések megalkotásához. A közeljövőben a Debreceni Állatkert és Vidámpark több mint nyolcmilliárd forintból újul meg – mondta el a Nagyerdei Kultúrpark gyűjteményvezetője, Nagy Sándor Tibor a Kossuth Rádió Közelről című műsorában.

Teljes cikk

Zöldebb világot teremthet a levéltányér

2018. június 27.

Egyre többen használják a levelekből készült tányérokat. Érdekességük, hogy az elkészítésükhöz egy fát sem kell kivágni.

A levéltányérok huszonnyolc nap alatt bomlanak le természetes úton.

Teljes cikk