nagyugrás” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Idén is megrendezik a WWF nagy ugrását

2018. május 19.

A WWF Magyarország idén is felhívja a településeket és közösségeket, hogy rendezzék meg a saját nagy ugrásukat, és csobbanjanak együtt 2018. július 8-án délután 3 órakor. Az első hivatalosan meghirdetett eseményen 2005-ben több mint 250 000 ember vett részt, akik huszonkét ország több mint harminc folyójába ugrottak ugyanabban az időpontban.

A kezdeményező Európai Folyókért Hálózat eredeti célkitűzése az volt, hogy társadalmi támogatói bázist építsen ki az Európai Unió vízvédelmi szabályozási rendszerének és víz keretirányelvének népszerűsítéséhez. A kezdeményezésről mostanra elmondható, hogy inspiráló és tömegeket megmozgató eseménnyé vált, ami Európa-szerte hitelesen képviseli az élővizek védelmének fontosságát.

Teljes cikk

Göd lesz a WWF Nagy Ugrásának központi helyszíne

2018. július 07.

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének kezdeményezése, amelyhez az idén is több mint ötszáz helyszín csatlakozott szerte Európában. A változatos helyszíneken július 8-án, szombaton több százezren ugranak majd egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe, így hívva fel a társadalom minél szelesebb rétegének figyelmét vizeink védelmére. Magyarországon a kezdeményezés központi helyszíne idén Göd lesz.

Szoros verseny alakult ki a WWF Nagy Ugrás pályázói között, mivel minden jelentkezését benyújtó ötletes, szórakoztató és egyben a vizeink védelmét hangsúlyozó programtervet állított össze. Végül megszületett a döntés, amelyről a nemzetközi Duna-napon, június 29-én le is rántották a szervezők a leplet: az idei nyertes eseménynek a Pest megyei Göd ad otthont, vagyis a WWF Magyarország is itt tartja hivatalos Nagy Ugrását.

Teljes cikk