tavasz” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 4

Három kontinens gyermekei lesik a vonuló madarakat

2018. március 21.

A jó idő beköszöntével elérkezik a tavaszi madárles ideje is. A programot a Madárvédelmi Szervezetek Világszövetsége indította tizenkét éve, és az egyik legfőbb célja, hogy a gyermekeket is bevonja a vonuló madarak megfigyelésébe.

A madaraknál már beköszöntött a tavasz

Bár az időjárásunk korántsem tavaszi, a madarak számára már beköszöntött az átmeneti évszak. Ha a hőmérséklet alapján működne a biológiai órájuk is, akkor az élővilág számos más fajával együtt már rég kipusztultak volna. Ezeknek a fajoknak az egyedeit a fény vezérli, a nappalok és az éjszakák hosszának alakulásából tudják, hogy milyen időszak következik. 

Teljes cikk

Kiemelt szerepe van a lakosságnak a fecskék védelmében

2018. március 26.

Április és május kiemelt fecskevédelmi időszak: az összegzés szerint a napjainkra teljes egészében városiasodott, sárfészket építő fecskék állománycsökkenésének megállítása, megfordítása a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével – a fészekleverések hatósági bejelentésével –, valamint az ezek mellé még áprilisban kihelyezett műfészkek, sárgyűjtőhelyek létesítésével érhető el.

A Magyar Madártani Egyesület (MME)  felhívja a figyelmet arra is, hogy az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogást úgynevezett fecskepelenkák felszerelésével lehet elkerülni.

Teljes cikk

Hétvégén kezdődik a tavaszi szezon az állatkertben

2018. március 29.

A múlt héten született kis zebrára és a napokban közönségszavazáson nevet kapó hím bébi gorillára kíváncsi mindenki a fővárosi állatkertben, de rajtuk kívül is rengeteg újdonsággal várják a látogatókat az idei szezonban.

Javában tart még a munka a volt vidámpark területén is: az első fejlesztések már április végére elkészülnek. Akkor nyithat ki a Holnemvolt Vár és a Hetedhét Palota. A körhinta után, a régi vurstli is megújul: újra lesz céllövölde, Zsuzsi vonat és tutajozó.

Teljes cikk

Rendkívül meleg volt az idei tavasz

2018. június 04.

Az idei tavasz a harmadik legmelegebb volt Magyarországon – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez is eljuttatott elemzéséből. A kontinens időjárását áttekintve azt írták, hogy Európában 1979 óta a mostani volt a legmelegebb: a hőmérséklet az idén átlagosan 2,4 fokkal múlta felül az 1981-2010-es áprilisi átlagot. Ez jóval magasabb, mint a második és a harmadik legmelegebb áprilisi „anomália”

Példaként említették, hogy Németországban 1881, Ausztriában pedig 1800 óta nem mértek az ideihez hasonló magas hőmérsékleteket. Kitértek arra, hogy nemcsak Európában, hanem Ausztráliában is rekordközeli, a második legmelegebb volt az idei április. Pakisztánban pedig 50 Celsius-fok fölötti értékeket mértek, ami valószínűleg a valaha eddig mért legmagasabb hőmérséklet áprilisban – tették hozzá. Magyarországon összességében az évszak középhőmérséklete országos átlagban 12,7 Celsius-fok volt, ami majdnem két fokkal haladta meg az 1981-2010-es normálértéket.

Teljes cikk