A tiszai ciánszennyezés

A Tisza történetének talán legsúlyosabb katasztrófája immáron tizennyolc éve történt. A román–ausztrál tulajdonú Aurul bányavállalat Zazár település közelében működő ülepítő gátja 2000. január 30-án éjszaka egy körülbelül 25 méteres szakaszon átszakadt. A ciánt és nehézfémeket tartalmazó víz a Lápos folyóba zúdult, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. Mivel a bányavállalatnak nem volt kárelhárítási terve, a szennyezés lokalizálását vagy enyhítését meg sem kísérelték.

A szennyezőanyag koncentrációja a katasztrófa helyén a határérték 180-szorosát is meghaladta. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 kilométer hosszan elnyúló ciánfolt két hét alatt vonult le. Akkoriban a szakértők a történteket „második Csernobilként” is emlegették, mivel az 1986 után ez volt a térség legnagyobb környezeti katasztrófája.

Megemlékezés Szolnokon a Tisza világának emléknapján (MTI-fotó: Bugány János)

A magyar vízügyi hatóságok hatékonyan léptek fel

Magyarországon a vízügyi hatóságok igyekeztek mérsékelni a károkat. Ennek köszönhetően a Tisza-tó nagy része, több mint 90 százaléka érintetlen maradt, a holtágak és árterek csak kis mértékben szennyeződtek. A kiskörei vízerőmű alatti szakaszon pedig negyedével csökkent a cián koncentrációja. Az elpusztult halak azonnali eltávolítása is szükséges volt, hogy a mérgezés ne terjedjen tovább a táplálékláncban.

Akár két évtizedbe is telhet, hogy az élővilág helyreálljon

A Tisza magyarországi szakaszán a 2000. áprilisi becslések szerint több mint 1200 tonnányi hal pusztult el. Ez nemcsak az élővilágot, de a halászati vállalatokat is lesújtóan érintette. A katasztrófa után biológusok úgy becsülték, hogy a halállomány újratelepítése öt évet, az élővilág teljes helyreállása pedig akár tíz-húsz évet is igénybe vehet.

Forrás: hirado.hu