Megjegyezte: a megújuló energiák elterjedésének támogatása és az épületek szigetelése például amellett, hogy segíti a klímavédelmet, az energiabiztonságot javítja, illetve a háztartások energiaköltségeit csökkenti.
A fiatal a nyakába vette a világot (és természetesen a fényképezőgépét), hogy megmutassa a természet igazi arcát.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megrendezésre került Biztonsági kihívások a 21. században (Éghajlatváltozás – Migráció) nevű tudományos konferencián az államfő előadásában kiemelte: ahol folyamatosan csökken a víz mennyisége, romlik a talaj minősége, emelkedik a tengervízszint, az urbanizáció miatt jelentősen növekszik a környezeti terhelés, megindulhat a népmozgás, migráció.
Egy januárban közzétett tanulmány szerint negyven év alatt majdnem 70 százalékkal csökkent a Kurinjinek is otthont adó füves részek aránya a Nyugati-Ghátokban. Ugyanebben az időszakban viszont 12-szeresére nőtt a faültetvények száma. A legnagyobb változást 1993 és 2003 között tapasztalták.
Nincs vesztegetni való időnk: a Földet édenkertként kaptuk a teremtőtől, a jövő generációknak ne vad pusztaságként adjuk tovább – idézte Ferenc pápa olajvállalat-vezetőknek megfogalmazott üzenetét az államfő az Országgyűlés előtt tartott beszédének felvezetésében. Melegrekordok, hőhullámok, erdőtüzek, súlyos aszálykárok, pusztító árvizek – sorolta fel később az elmúlt hónapok éghajlatváltozással összefüggő időjárási eseményeit.
Az emlőst először daruval próbálták visszaemelni az óceánba Mar del Tuyúnál, Buenos Airestől nagyjából 330 kilométerre délre, de ez nem járt sikerrel.
A verseny eredményét egy szeptember 26–29. között rendezett konferencián hirdették ki a kanadai Strathconában.
A világ jelenleg ismert legnagyobb vérszívó moszkitóinak milliói rajzanak a déli tagállam vihar sújtotta vidékein. Az óriásszúnyogok árvizes területeken, nedves földben helyezik el tojásaikat, a lárvák hat napon belül óriási, a normálisnál háromszor nagyobb szúnyogokká fejlődnek.
Páldy Anna, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szaktanácsadója; Málnási Tibor, a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársa és Bobvos János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztályvezetője írása a Magyar Tudomány szeptemberi tematikus számában jelent meg A klímaváltozás hatása egészségünkre és az egészségügyre Magyarországon címmel. A tanulmány egy 16 éven át tartó kutatás összegzése. A munkacsoportot Páldy Anna vezette.
Vajda Lajos, a Nébih Állategészségügyi Igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 műsorában elmondta, hogy 1992 óta rendszeresen vakcinázzák veszettség ellen a vadon élő rókákat. Kezdetben a Nyugat-Dunántúlon, az Ausztriával határos területeken helyeztek ki csalikat, amelyet az állatok megettek. Majd fokozatosan haladtak keletre, végül 2007-re az egész országot lefedték.
Az egy centiméteres szintcsökkenéséhez mintegy egymillió köbméter vizet kell leengedni. A Kötivizig honlapján szereplő adatok szerint a tározó ürítése két ütemben történik.
Dobogós a Neumann János Egyetem hallgatóinak autója az elektromos autók legnagyobb európai versenyén, a European Solar Challenge-en, amelyen az idén 18 egyetemi csapat állt rajthoz.
Rácz András a Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN) nyitóeseményeként rendezett környezetgazdálkodási konferencián tartott előadásában utalt rá, a természetvédelmi célú vagyonkezelés azt jelenti, hogy minden gazdasági tevékenységet a terület jó természetközeli állapotban tartásának rendelnek alá. Szólt arról is, hogy Magyarország 41 milliárd forintot költhet természetvédelmi célú fejlesztésekre a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban, a pénzből megvalósuló 96 projekt a nemzeti parkok kezelésében lévő védett területek harmadán, 100 ezer hektáron javítja a természet állapotát.
A jelenleg néhány centiméteres északi-sarkvidéki növények magassága az évszázad végére megduplázódhat – állítja Isla Myers-Smith, az Edinburgh-i Egyetem kutatója, a Nature című folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője. Ez nem tűnik drámai változásnak a tudós szerint, de ha elképzeljük, hogy a saját lakóhelyünket körülvevő erdő fáinak magassága kétszeresére nő, az már elég meghökkentő.
Dana Christensen montanai bíró az amerikai őslakosok és természetvédő csoportok számára kedvező határozatában érvénytelenítette az amerikai Hal- és Vadvédelmi Szolgálat tavalyi döntését, amely eltörölte a grizzlyk védelmét arra hivatkozva, hogy a régió megnövekedett populációja nincs többé veszélyben.
Kevéssel maradt el a hidegrekordtól a szerda hajnali hőmérséklet – tudatta közösségi oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Közlésük szerint Zabarban mínusz 4,1 fokig csökkent a hőmérséklet, de másutt is előfordult fagy még kétméteres magasságban is.
A több mint 110 éves napi rekord (-4,2 fok 1906, Dobogókő) megdöntése két tizeden múlt.
Képünk illusztráció (MTI/EPA/Ronald Wittek)
Országos átlagban 1,5 fok körül alakult a minimum, amely több mint 8 fokkal alacsonyabb az ilyenkor szokásosnál (10 fok). A ma reggeli értékek november közepének felelnek meg – írja az OMSZ.
A prognózis szerint a következő két éjszaka még hidegnek ígérkezik és csütörtök reggel is megközelíthetjük a rekordot (mínusz 4 fok). A nappalok azonban egyre kellemesebbek lesznek, ugyanis átmenetileg jelentősen erősödik a nappal felmelegedés. Csütörtökön már 20 fok körül, pénteken 20 fok felett alakulhat a legmagasabb hőmérséklet, majd szombaton hidegfront érkezik.
Forrás: hirado.hu
Szita Károly ismertette: a szövetség tagjai 2023-ig mintegy 100 milliárd forint értékben hajtanak végre a klímavédelmet szolgáló beruházást, korszerűsítést.
Kovács Ferenc, a Pilis Parkerdő Zrt. műszaki vezetője a stábnak arról beszélt, hogy az erdőkben a nyílt füves részeket kedvelik a vadak, esténként legelés közben ezeken a területeken lehet leginkább megfigyelni szarvasokat, muflonokat, dámokat és vaddisznókat.
A múlt heti szinkronszámlálás szerint már több mint 24 ezer daru érkezett meg a Hortobágyra. Számuk a hidegfronttal várhatóan emelkedni fog a következő napokban – olvasható a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának Facebook-oldalán.
A Coradia iLint kibocsátásmentes technológiája környezetbarát alternatívát kínál a hagyományos dízelvonatokkal szemben, különösen a nem villamosított vonalakon – tájékoztatott Bernd Althusmann, Alsó-Szászország gazdasági és közlekedésügyi miniszter.
A háló kipróbálása egy tesztsorozat része, amely különböző technológiákat mutat be a Föld körül keringő fémhulladékok begyűjtésére – olvasható a BBC internetes hírportálján.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azért döntött a pályázati feltételrendszer módosítása mellett, mert már Magyarországon is egyre nagyobb az érdeklődés a környezetbarát közlekedési eszközök iránt.
Amikor a fagyott talaj megolvad, a belsejében található víz és különböző ásványok elkeveredve átitatják az útjukba kerülő kőzeteket. A Scott Zolkos, az Albertai Egyetem munkatársa által vezetett csapat egy új, Nyugat-Kanadában folyó kutatás során megállapította, hogy a helyi permafrosztból kiolvadt folyadék kénsavat is tartalmaz.
Egyre kevesebb időnk van a cselekvésre
Áder János köztársasági elnök múlt héten négynapos látogatásra utazott az egyesült államokbeli San Franciscóba, ahol felszólalt a Global Climate Action Summit konferencián.
A kísérleti jelleggel átadott kerékpárutat speciális érzékelőkkel szerelték fel, amely adatokat gyűjt annak teherbírásáról, hőmérsékletéről és tartósságáról. Így ez az útszakasz egyben a Föld első okoskerékpárútja is.
A NAK elnöke megbeszélést folytatott Áder János köztársasági elnökkel és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) vezetőségével a vízgazdálkodást érintő kérdésekről és a fúrt kutakról. A megbeszélés egyik témája az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt vízgazdálkodási törvény volt – tudatta a kamarai elnök. Győrffy Balázs közölte, a találkozón egyetértettek abban, hogy a magyar mezőgazdaság létfeltétele és fejlődésének egyik sarokpontja az öntözés, amelyet kizárólag fenntartható módon szabad megvalósítani.
Az apró műanyag részecskék, amelyeket a szúnyogok még lárvaként lenyelnek a vízzel, a kifejlett, repülő állatokban is megtalálhatók. A mikroműanyagot így a szúnyogokkal táplálkozó állatok is felveszik – írja az Amanda Callaghan, a Readingi Egyetem tudósa vezette kutatócsoport.
A kizárólag Új-Zéland Déli-szigetén honos, smaragdzöld színű keáról már régóta úgy vélik a szakemberek, hogy a főemlősökéhez hasonló intelligenciával rendelkezik.
A Nébih a honlapján ismerteti: a nyár és az ősz folyamán az Európai Unió több tagállamában, köztük Magyarországon is jelentették lovak fertőzését nyugat-nílusi lázzal. Magyarországon a hivatal laboratóriuma idén 64 állattartó telepen mutatta ki a fertőzést, a betegséget eddig 14 megye 57 településén és a főváros egyik kerületében diagnosztizálták.
A természetvédelmi területek növelése nagy kihívásnak ígérkezik, de nem lehetetlen a kutatók szerint. Ha ennél kisebb célt tűznénk ki magunk elé, azzal az ökoszisztéma összeomlását és a következő nemzedékek egészségét és jóllétét kockáztatnánk – tették hozzá. A Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban arra is kitértek, hogy ideális esetben ez a szám 50 százalékra is emelkedhet a század közepére.
Jelentős szigorítást terveznek 2019-től a műanyag zacskók és az egyszer használatos műanyag eszközök kiszorítása érdekében – tájékoztatta az ITM vasárnap az MTI-t. A közlemény szerint Magyarországon évente több mint 80 darab műanyag zacskót használnak el fejenként, amelyek jelentős része egy használat után azonnal hulladékká válik. A műanyaghulladékok jelentős része hasznosítás helyett lerakóba kerül, még rosszabb esetben a környezetet szennyezi.
Roy Cooper közölte: a viharnak eddig 14 halálos áldozata van, több mint 900 embert mentettek ki a folyamatosan emelkedő vízből, és szerte az államban mintegy 15 ezren vannak biztonságos menedékhelyeken. A kötelező evakuáláskor otthonaikat elhagyókat a kormányzó arra intette, hogy egyelőre ne próbáljanak meg hazatérni. A folyók vízszintje hétfőig mindenképpen folyamatosan emelkedik – hangoztatta. Észak-és Dél-Karolinában szakadatlanul esik, a folyók megállíthatatlanul áradnak, az utakat elöntötte a víz. Egyes városokat, köztük például Wilmingtont, teljesen körbezárta a víz.
A megyei gazdanapon és méhésztalálkozón tartott előadásában Nagy István a jövő nagy kihívásának, egyben nagy lehetőségének nevezte, hogy a termelők a feldolgozásból származó haszonból is részesüljenek. Ha ezt elérjük termelői együttműködésekkel, akkor a termelői tulajdonban lévő feldolgozóüzemek haszna 20-25 év múlva kereskedelmi láncok megvásárlását is lehetővé tenné, ami a termékeknek biztos piacot jelentene – tette hozzá.
Amikor Jerry Brown meghívott minket a konferenciára, mindenki számára világossá tette meghívásában, hogy csak azért senki ne jöjjön el a csúcsra, hogy egy újabb lelkesítő beszédet tartson – kezdte beszédét Áder János a nemzetközi klímacsúcson. A magyar államfő elmondta, Jerry Brown Kalifornia kormányzója ara kért mindenkit, konkrét vállalásokkal érkezzenek az országok.
A köztársasági elnök csütörtökön, a konferencia nyitó napján újságíróknak elmondta: a párizsi egyezmény végrehajtásának módjairól már három ízben tanácskoztak az elmúlt két évben. Az államfő azonban nem elégedett. Nem nézhető tétlenül, hogy Párizs után lelassuljon a folyamat.
Erdőtüzek és árvizek is pusztítottak
Magyarországon ugyan nem dőltek meg a hőmérsékleti rekordok, de egyes alföldi tájakon a megbízható meteorológiai adatgyűjtés szerint még sosem volt olyan hosszan tartó hőség, mint az idén nyáron.
Svédországban a szokatlanul száraz, meleg időjárás miatt több mint ötven erdőtűz pusztított az országban, a sarkkörtől északra eső vidékeken is.
A román állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági szakhatóság közlése szerint eddig 232 722 állatot pusztítottak el azokban a gazdaságokban, ahol megjelent a kórokozó. Románia északnyugati részén továbbra is három megyében van jelen az afrikai sertéspestis, így Szatmár, Szilágy és Bihar megyékben, ahol összesen 13 települést érint. Ebben a régióban 1375 háztáji sertést pusztítottak el.
A Hortobágyon élő vadlovak életét bemutató nagyszabású természetfilm magyar–német–osztrák–svéd koprodukcióban készül, a tervek szerint 2020-ban lesz először látható. A mozifilm mellett egy rövidebb tévéfilm is készül – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap a napokban az MTI-vel. A Hortobágyi mese a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és nemzetközi producerek közreműködésével készül.
A világ édesvízkészletei ma is szűkösek, azonban a népesség növekedésével és a klímaváltozással a probléma még súlyosabbá válhat. A lakossági víztakarékosság módjai – gyorsabb zuhanyozás vagy a vízcsap elzárása fogmosás közben – közismertek, kevesebbet tudni azonban arról, hogy mennyi víz folyik el az élelmiszer előállítása közben. Az állattenyésztés nagyon vízigényes, az olajok, zsiradékok és a cukor gyártása is, azonban a gyümölcs- és zöldségtermesztéshez lényegesen kevesebb vízre van szükség.
Muriel Bowser washingtoni polgármester Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy csatlakozik Virginiához, valamint Észak-, és Dél-Karolinához, amelyeknek kormányzói már hétfőn kihirdették a rendkívüli állapotot.
A Csendes-óceán Egyenlítőhöz közeli területeinek erős felmelegedésével járó éghajlati jelenség a világ számos területén erőteljesen befolyásol bizonyos időjárási viszonyokat, szerepet játszva a heves esőzések, áradások és aszályok kialakulásában, valamint hatással van a globális átlaghőmérsékletre is.
A köztársasági elnök szerdán ellátogat a Stanford Egyetemből kivált kutatóintézet, az SRI International Menlo Park-i központjába, ahol Stephen Ciesinski, az intézet elnöke mutatja be innovatív módszereiket, valamint Szabó Csaba üzletfejlesztési vezető ismerteti a szén-dioxid-leválasztás egyedi technológiáit.
A váratlanul jött havazással nemcsak az autósoknak gyűlt meg a baja az ország több pontján. A zsiráfokat és az elefántokat is meglepte a természetes élőhelyükön csak nagyon ritkán tapasztalható jelenség.
Kivontatták a San Fransisco-öbölből szombaton azt a különleges tisztítóberendezést, amelyet egy 24 éves holland fiatalember, Boyan Slat talált fel az óceánok műanyaghulladékoktól való megtisztítására.
Műholdfelvételek segítségével követték nyomon az ausztráliai államban zajló növény- és erdőirtás mértékét, hogy felbecsüljék annak hatását a területen élő sebezhető és veszélyeztetett fajokra a Természetvédelmi Világalap (WWF) és az új-dél-walesi Természetvédelmi Tanács közösen kiadott jelentését elkészítő szakemberek. A természetvédők az Ausztráliában szeptember 7-én tartott fenyegetett fajok napjához igazítva hozták nyilvánosságra a jelentést.
Előadásában úgy fogalmazott: idén nyáron szinte felforrt a bolygó, amit a több országban pusztító erdőtüzek, aszálykárok, valamint folyók Magyarországon is tapasztalható alacsony vízállása és rekordszámban jelentkező hőhullámok is jól mutatnak, miközben a világ más területein a korábbinál nagyobb áradások és viharok jelentkeztek.
A pörölycápafélék családjába tartozó faj a Csendes-óceán keleti részének sekélyebb vizeiben, az Atlanti-óceán nyugati részén és a Mexikói-öbölben fordul elő nagy számban, ahol rákokkal, csigákkal és csontos halakkal táplálkozik – vagy legalábbis ezekkel is, ugyanis több beszámoló látott napvilágot, miszerint tengeri füvet esznek.
A Kínai Tudományos Akadémia fizikai és kémiai műszaki intézetének munkatársa, Vang Köhszia szerint az új kompozit anyag lebomlási ideje néhány naptól néhány száz napig terjedhet, a hátramaradó apró molekulák pedig nem szennyezik a környezetet. A kutatók becslései szerint jelenleg nagyjából 4,8-12,7 millió tonna műanyagszemét kerül évente a világ tengereibe, ami a 60-80 százalékát teszi ki az óceánokba jutó szilárd hulladékmennyiség egészének.
Láng István elmondta, hogy e műtárgyak állapota jelenleg elhanyagolt, noha nagy szerepük van árvízkor és aszálykor egyaránt. A fejlesztést az Európai Unió 85 százalékkal támogatja, a maradék részt a magyar állam biztosítja.
Az Egyesült Királyság Sea Shepherd legénysége az idén azért utazott a szigetekhez, hogy beszámolót készítsen az eseményről. A csapat szerint legalább 561 hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfint és 45 atlanti fehérsávos delfint vadásztak le az idei grindadrápok alatt.