Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a vonat bemutatása előtt elmondta, hogy a kormány több mint kétmilliárd forintot szavazott meg 2017-ben a börzsönyi kisvasutak fejlesztésére.
A tervek szerint a napelemes jármű nem a menetrend szerinti szerelvény helyettesíti majd – ehhez kicsi lenne a harminckét fős befogadó képesség – hanem vagy azzal együtt megy majd, vagy különjáratként kérhetik majd a kirándulók. Mivel az érdeklődés igen nagy az új szerelvények iránt, ezért az Ipoly Erdő Zrt. egy bejelentkezési, regisztrációs rendszert alakít ki mindazok kedvéért, akik a kisvasút miatt látogatnak a Börzsönybe.