Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Három kontinens gyermekei lesik a vonuló madarakat

A jó idő beköszöntével elérkezik a tavaszi madárles ideje is. A programot a Madárvédelmi Szervezetek Világszövetsége indította tizenkét éve, és az egyik legfőbb célja, hogy a gyermekeket is bevonja a vonuló madarak megfigyelésébe.

A madaraknál már beköszöntött a tavasz

Bár az időjárásunk korántsem tavaszi, a madarak számára már beköszöntött az átmeneti évszak. Ha a hőmérséklet alapján működne a biológiai órájuk is, akkor az élővilág számos más fajával együtt már rég kipusztultak volna. Ezeknek a fajoknak az egyedeit a fény vezérli, a nappalok és az éjszakák hosszának alakulásából tudják, hogy milyen időszak következik. 


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Összeszámolták az idehaza telelő fülesbaglyokat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a lakosság és a média segítségét is kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok országos felméréséhez január közepén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás rendkívül sikeres volt.

Az ország minden megyéjében és a fővárosban is számlálták a fülesbaglyokat

Minden eddiginél több adat érkezett be, amelyek alapján kiderült, hogy hazánk több mint négyszáz településén, legalább hétszáz helyszínen, tizenegy és fél ezer erdei fülesbagoly telel. A felmérésben a lakosság mellett az MME helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti parkok természetvédelmi őrszolgálata, két óvoda, két általános iskola és egy középiskola, összesen több mint háromszázötven fő vett részt.