A Conker Living 10 négyzetméter alapterületű, közel négy méteres belmagasságú labdára emlékeztető modern otthonai környezetkímélő módon alumíniumból és újrahasznosított műanyagból készülnek. Egy ilyen különleges lak nagyjából 21 ezer fontba – megközelítőleg 7 és fél millió forintba – kerül. Így ezek a gömbházak olcsóbban megvásárolhatók, mint némely külvárosi garzonlakás.
Viczián László, az Univerzál Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta, a felszerelt napelemek viszonylag jó hatásfokkal tudják hasznosítani a reggeli, esti, illetve szórt fényt is.
A létesítmény kivitelezési terveinek elkészítésére kiírt pályázaton egy kínai cég lett a nyertes. Ha minden a tervek szerint halad, az erőmű már 2018 végén megkezdheti az áramtermelést a Dnyepropetrovszk megyei Nikopol közelében.
Két vállalat, az izlandi Artic Green Energy (AGE) és a kínai partnere, a Sinopec Green Energy (SGE) közös vállalatot alapít, hogy Kínában lendületet kapjon a geotermikus energia hasznosítása.