A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közös projektjének köszönhetően immár hatodik éve folytatódhat tudományos megfigyelés Európa legnagyobb ártéri erdejében. A fészekben a kezdetek óta egy pár – Tóbiás és Sára – költött, de úgy tűnik, hogy mostantól egy új korszak veszi kezdetét – derült ki a Gemenc Zrt. sajtóközleményéből.
A fiatal madarak az első kirepülés után már csak néhány napig térnek vissza a fészekbe. Általában csatlakoznak egy csoporthoz, az éjszakákat pedig egy kiválasztott fán töltik.
A Magyar Madártani Egyesület (MME) felhívja a figyelmet arra is, hogy az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogást úgynevezett fecskepelenkák felszerelésével lehet elkerülni.
A Báró névre keresztelt fehér gólya tavaly is az elsők között érkezett meg hazánkba a telelésből. Korai hazatérésnek okára a szakembereknek 2016-ban jöttek rá, miután sikerült befogni, és jeladót helyezni rá. Ezután nyomon követték, hogy miután elhagyja Magyarországot, merre veszi az irányt, a világ mely részén telel.