Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Májusban ismét Magyarországra látogat Jane Goodall

A magyar közönség két év után, május 17-én találkozhat ismét a főemlőskutatóval, aki arról fog beszélgetni Frei Tamással az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Kongresszusi Központjában, miként lehet úgy élni a fejlett világban, hogy az ne okozzon természeti kárt a világ fejletlenebb térségeiben.

Bitter Zsuzsanna, a Jane Goodall Intézet elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 84 éves kutató május 18-án avatja fel a róla elnevezett tanösvényt a II. kerületi Vörös-kőváron, amely a Magyar Madártani Egyesület (MME) kétéltű- és hüllővédelmi szakosztálya által 2011-ben elindított haragossiklóélőhely-védelmi program egyik helyszíne.