Ez 83 millió emberrel több, mint egy évvel ezelőtt – tette közzé a Német Világnépesedési Alapítvány (DSW) pénteken Hannoverben.
A Föld globális felmelegedése eddig 1 fokkal emelkedett, ami már önmagában is sok. Ennek a legfőbb oka az üvegházhatású gázok egyre nagyobb kibocsátása, többek között a szén-dioxid, a metán, a nevető gáz vagy a halogénezett szén-hidrogének. A 2015-ös párizsi klímaegyezmény a 2 fokos felmelegedést próbálja megakadályozni – mondta el Mika János éghajlatkutató.
A szakértő szerint nem szabad hagyni, hogy 3 fokos felmelegedés következzen be, ugyanis kataklizmák, természeti csapások keletkezhetnek.
Takarékoskodni kell az energiával
A szakértő szerint nem lehetetlen megakadályozni a további felmelegedést, csak takarékoskodni kell az energiával, hogy kevesebb legyen a gázkibocsátás. Egyre több megújuló energiát alkalmazunk, amely pozitív, de a bioenergia még nem igazán környezetkímélő – magyarázta Mika János az M1 Ma este című műsorában.
Összességében a világ energiaigénye még mindig növekszik, de ez a növekedés az elmúlt évek alapján egyre lassabb. Megjegyezte, a különböző megállapodások mind ezt a célt szolgálják.
A párásító berendezésnél hűsölnek többen a Kossuth téren (MTI-fotó: Máthé Zoltán)
Több hőhullám várható a jövőben
Hozzátette, a szélsőségek egy része fokozódik majd, azoké, amelyek a változás irányába esnek. Így több hőhullám, nagy meleg várható, a nagy hidegek gyakorisága viszont ritkulni fog. A Kárpát-medence éghajlata szárazabb lesz, de ezzel együtt arra is készülni kell, hogy a rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadék esélye megnő.
A szakértő elmondta, a 20. század eleje óta már 19 centimétert nőtt a tengerszint, és ez a folyamat valószínűleg nem is áll meg. Az emberiség jelen esetben csak a levegő hőmérsékletének növekedését tudja megakadályozni.
Kitart a kánikula
Magyarországban tíz napja van már érvényben hőségriasztás, és legalább még egy hétig marad a kánikula. Bár szerdán is csak 30-35 fok volt a maximum, de ilyen hosszú távon ez is megterheli a szervezetet. Mindenki úgy próbál alkalmazkodni, ahogy tud: egy hazai boltban például bevezették a délutáni sziesztát.
A szekszárdi borvidéken már elkezdődött a szüret is, beérett az Irsai Olivér. A hőség miatt három héttel korábban kezdődött a munka. A korai szüret és a rendkívüli hőség miatt az utóbbi napokban 20 százalékkal nőtt a vízfogyasztás Tolna megyében. Ezért a szolgálatató rendkívüli intézkedéseket vezetett be.
Forrás: M1, hirado.hu
Mentett madarak bemutatója, ifjú természetőrképző, interaktív játékok és állatbemutatók nyújtanak majd maradandó élményt többek között a család valamennyi tagjának a Föld napjához kapcsolódó eseménysorozaton az állatkertben.
A 91 éves Attenborough dzsungeleken, sivatagokon, hegyeken, szigeteken, szavannákon és városokon keresztül mutatja be különböző állatok élőhelyeit, valamint túlélési stratégiáit.