Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Embereken is tesztelték a dízelfüstben lévő gázok hatását

Embereken is tesztelték a dízelüzemanyag füstjében található egyik gáz hatását egy német autógyártók által alapított csoport megrendelésére

Négy éve majmokon már lefolytatták a füsttesztet

A szállítási szektor környezeti és egészségügyi helyzetével foglalkozó európai kutatócsoport tanulmánya alapján számolt be az esetről a Stuttgarter és a Süddeutsche Zeitung. Mindez azt követően történt, hogy lelepleztek a minap egy olyan esetet, amely szerint 2014-ben majmokkal lélegeztették be egy dízelmotoros Volkswagen Beetle kipufogófüstjét.

Amerikában is végeztek hasonló kísérletet

A múlt héten a The New York Times című amerikai lap is közölt egy riportot egy amerikai kutatóintézetről, ahol tíz majmot zártak be egy légmentesen lezárt konténerbe, ahol rajzfilmeket nézettek velük, miközben egy Volkswagen gépjármű füstjét kellett belélegezniük.

Képünk illusztráció (MTI-fotó: Kovács Tamás) 

Embereken is megfigyelték a gáz hatását

A Volkswagen, a Daimler és a BMW által alapított, azóta már megszűnt kutatócsoport a lapjelentések szerint rendelt egy tanulmányt a nitrogén-dioxid emberek általi rövid távú belélegzéséről is, valamikor 2012 és 2015 között. Az Aacheni Egyetemi Kórház egyik intézete akkoriban vizsgált ki huszonöt embert, miután néhány órán át különböző mennyiségű nitrogén-dioxidot lélegeztek be.

Az autógyártók visszatekintve hibásnak tartják a módszert

A Volkswagen és a Daimler cég a múlt hétvégén is reagált a majmokon végzett tesztben való érintettségük hírére. A VW meggyőződését fejezte ki, hogy az akkortájt választott tudományos módszerek hibásak voltak, és jobb lett volna egy ilyen kísérlettől már a kezdet kezdetén elállni. A Daimler pedig közölte, hogy belső vizsgálatot indított a történtek ügyében, amelyeket fölöslegesnek és visszataszítónak tart.

Forrás: MTI

 

 

Címkék: