Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Megadják a végtisztességet a gorillák halott társaiknak

A gorillák különleges módon foglalkoznak halott társaikkal – állapította meg egy tudományos kutatás, amely ennek a viselkedésnek a veszélyeire is felhívta a figyelmet.

Ruandában és Kongóban a tudósok megfigyelték, hogy a gorillák néha órákra összegyűltek egy-egy halott állat körül, szemlélték, szagolgatták, babusgatták és nyalogatták. Néhányan agresszív viselkedést is mutattak. A PeerJ folyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban ez az érdeklődés kevéssé függött attól, hogy a halott gorilla korábban tagja volt-e a csoportnak vagy sem.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Már nem fenyegeti kihalás a barázdásbálnákat és a hegyi gorillákat

A nemzetközi szervezet a napokban tette közzé frissített listáját a veszélyeztetett fajokról. Az új besorolás szerint a barázdásbálnák átkerültek a veszélyeztetett kategóriából a sérülékeny kategóriába, míg a hegyi gorillákat a súlyosan veszélyeztetett csoportból a veszélyeztetett csoportba sorolta át a szervezet.

A barázdásbálnák populációja az 1970-es évek óta, amikor a Csendes-óceán északi részén és a déli féltekén megtiltották kereskedelmi halászatát, megduplázódott, és elérte a százezer kifejlett példányt. A bálnavadászat az Atlanti-óceán északi részén is visszaesett az utóbbi harminc évben. A jelentés szerint a nyugat-csendes-óceáni szürke bálna populációja is növekedett, ezért a faj a súlyosan veszélyeztetett státuszból átkerült a veszélyeztetett kategóriába.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Elpusztult Koko, az amerikai jelbeszédet elsajátító gorilla

A Gorilla Alapítvány csütörtökön jelentette be, hogy az amerikai jelbeszédet megtanuló, 46 éves nyugati síkvidéki nőstény gorillát álmában érte a halál kedden, az alapítvány kaliforniai birtokán, ahol Koko egy hímgorillával élt.

Koko a San Franciscó-i állatkertben született 1971. július 4-én, a Hanabi-ko nevet kapta, de csak Kokónak becézték. Egyéves korától tanította őt jelbeszédre Francine Patterson, a Stanford Egyetem kutatója.

Címkék:

Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Több mint ezerre nőtt a vadon élő hegyi gorillák száma

Meghaladta az ezret a vadon élő hegyi gorillák száma, vagyis többszörösére nőtt az elmúlt három évtizedben a kihalás szélén élő állatfaj populációja, dacára a vadorzásnak, a polgárháborúknak és élőhelyük zsugorodásának.

Szakértők szerint a természetvédelem egyik ritka sikertörténetéről van szó. A vadon élő emberszabásúak megszámlálása Ruanda, Uganda és a Kongói Demokratikus Köztársaság természetvédelmi hatóságainak, valamint több civil szervezetnek és a lipcsei Max Planck Intézetnek a közös projektje volt.