A NAK honlapján közöltek szerint az év elejétől megváltoztak a gyümölcsültetvények telepítésének engedélyezésére, a meglévő ültetvények nyilvántartására vonatkozó előírások. Január elsejétől a törvény előírja a gyümölcsültetvény kataszter vezetését, amelynek felállításához a 2018. január 1-je előtt telepített ültetvényeket is nyilvántartásba kell venni, így az azokat használóknak is adatot kell szolgáltatniuk.
Sicz György kertészmérnök Békéscsabán az M1-nek elmondta: a málna esetében elsősorban a talajigényét kell kiemelni, a málna szereti a semleges vagy savanyú kémhatású talajokat. Ami a klimatikus igényét illeti, szereti a hűvösebb klímát és a páradús levegőt, így nem az Alföld tipikus növénye – tette hozzá.
Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója az érdi Elvira major gyümölcsösében azt mondta, hogy ilyen génbanki gyűjtemény először fogad látogatókat.
A felmérés kilenc gyümölcsfajra terjed ki
A felmérésben a KSH kilenc gyümölcsfajra kiterjedően méri fel az ország árutermelő gyümölcsöseinek állapotát. A hivatal április közepére az alma-, a körte-, a cseresznye-, a meggy-, a szilva-, a kajszi- és őszibarack-, a dió-, valamint a bodzaültetvényekről kap majd egy komplett képet.