Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Több mint egy év múlva szolgálhatja majd a mézjelentés igazán az ágazatot

Másfél év múlva születhetnek meg a jogszabályok az Európai Parlamentben (EP) március 1-jén elfogadott mézjelentés alapján - mondta Erdős Norbert jelentéstevő, a Fidesz európai parlamenti képviselője sajtótájékoztatón, Békéscsabán.

Az MTI kérdésére kifejtette, azzal, hogy az EP 560 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 28 tartózkodás mellett fogadta el a jelentést, megszületett a legmagasabb szintű, méhészettel foglalkozó dokumentum, amely egy erős nyomásgyakorlási lehetőség.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

A mézhamisítás ügye a középpontba került az EU-ban

Elfogadta az Európai Parlament minden érdekelt fél álláspontjának figyelembevétele mellett a mézjelentésként ismert állásfoglalást. A mézhamisítás visszaszorítása mellett a cél a méhek védelme és a termelők támogatása.

Hathatósan fel tudnak lépni a hamisítók ellen

Erdős Norbert EP-képviselő elmondta, a méhek, a méhészek és a méz védelmében elfogadott állásfoglalás jelentősége nemcsak az, hogy az Európai Unió (EU) felveszi a versenyt a kontinensen kívülről, például Kínából behozott mézekkel szemben, hanem meg is védi az uniós termékeket azokkal szemben. Az unión kívülről, főként a Kínából származó méz mintegy 20 százaléka ugyanis bizonyítottan hamisított – húzta alá.