Ahogy arról korábban a hirado.hu is beszámolt, augusztus 6. óta üres a Nógrád megyei Őrhalomban található bekamerázott gólyafészek. Báró és párja nemsokkal fiókáik után repültek el telelőhelyükre. A madarat még 2016-ban látták el jeladóval, azóta számos hasznos információt szolgáltatott a szakembereknek.
Szergej Prokopjev és Oleg Artyemjeva az Icarusnak elnevezett német–orosz kísérlet berendezéseit telepítette: az űrállomás külsejére szereltek egy antennát, kiépítették a kábelezést, és Föld körüli pályájukra bocsátottak négy apró kutatóműholdat. Az Icarus a „Nemzetközi állatvilág-kutatási együttműködés a világűr felhasználásával” projekt rövidítése.
A szalakóták egyedszáma egész Európában jelentősen csökkent, a faj több nyugat-európai országból már kipusztult. A Kárpát-medence állománya egyelőre stabil, így ennek védelme, megőrzése kifejezetten fontos a faj jövőjét illetően.
A Báró névre keresztelt fehér gólya tavaly is az elsők között érkezett meg hazánkba a telelésből. Korai hazatérésnek okára a szakembereknek 2016-ban jöttek rá, miután sikerült befogni, és jeladót helyezni rá. Ezután nyomon követték, hogy miután elhagyja Magyarországot, merre veszi az irányt, a világ mely részén telel.