Roy Cooper közölte: a viharnak eddig 14 halálos áldozata van, több mint 900 embert mentettek ki a folyamatosan emelkedő vízből, és szerte az államban mintegy 15 ezren vannak biztonságos menedékhelyeken. A kötelező evakuáláskor otthonaikat elhagyókat a kormányzó arra intette, hogy egyelőre ne próbáljanak meg hazatérni. A folyók vízszintje hétfőig mindenképpen folyamatosan emelkedik – hangoztatta. Észak-és Dél-Karolinában szakadatlanul esik, a folyók megállíthatatlanul áradnak, az utakat elöntötte a víz. Egyes városokat, köztük például Wilmingtont, teljesen körbezárta a víz.
Nyilas János, a Mátrai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: változatos volt az elmúlt három-négy hónap, tartottak attól, hogy a szőlő a tél végi melegben elindul a fejlődésben, beindul a nedvkeringés, és a később jelentkező fagyok károkkal járnak. A borvidéken azonban ezek az időjárási rendellenességek mérhető és jelentős kárt nem okoztak.
Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője arról beszélt a Nemzeti közszolgálati Egyetem honlapjának adott interjúban, hogy a tavaly elfogadott Nemzeti vízstratégia új korszakot nyitott a hazai vízgazdálkodásban.