Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Erdőökológusok vadítják vissza az erdőket egy természetvédelmi programban

Egy kísérleti program keretében ökológusok a gazdasági tevékenység alatt álló erdőkben egy-egy területet „visszavadítva” természetesebb, az idősebb őserdőkre jobban hasonlító erdőállomány kialakulását segítik Magyarországon.

A természetes erdők és az őserdők amellett, hogy megőrző helyei a biológiai sokféleségnek, a klímaváltozás is kevésbé érinti ezeket a területeket – hangzott el az M1 műsorában.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Kihirdették a Virágos Magyarország verseny győzteseit

Közel száz díjat osztottak ki a napokban a Nagykőrösön tartott 25. jubileumi Virágos Magyarország versenyen, amelynek fődíját Szolnok, Nagykőrös, Csemő és Dozmat nyerte el az idén. Budapest IV. kerülete különdíjat kapott.

Guller Zoltán, a környezetszépítő versenyt szervező Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a díjkiosztón elmondta, hogy az elmúlt 25 év alatt közel hétezer résztvevő nevezett az egyre népszerűbb versenyre. 


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

A világon Magyarországon a legtöbb a parlagfű

Hazánkban a parlagfűvel fertőzött területeknek láthatóan képtelenség érdemben csökkenteni a számát, a világon Magyarországon a legtöbb a parlagfű – mondta Nékám Kristóf allergológus csütörtök reggel az M1-en.

A szakember közlése szerint a parlagfű pollenje által okozott allergiás tüneteket fokozzák a szennyezett levegőben lévő részecskék; a pollenszám idén is jelentősen meghaladja az átlagot, ami arra utal, hogy rendszerszintű problémák vannak a növény terjedésének visszaszorításában.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Szokatlan nyarunk van – a meteorológusok szerint is

Habár még nincs vége a nyárnak, a 2018-as év legmelegebb évszaka meteorológusszemmel nézve is furcsa szezonként vonul majd be a magyarországi klímatörténetbe – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat friss elemzésében, amelyből az is kiderül, hogy a nyár folyamán – az elmúlt évekkel ellentétben – szélsőségesen erős hőhullám nem alakult ki, egyetlen napi legmagasabb hőmérsékleti rekord sem dőlt meg.

Nem hogy a napi legmagasabb hőmérsékleti rekord nem dőlt meg az idei nyáron, de a meteorológiai szolgálat adatai szerint az eddig mért legmagasabb hőmérséklet (36,6 fok), amelyet a budakalászi automata rögzített augusztus 9-én, a 21. század nyarai közül a második legalacsonyabb érték.