Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Környezetbarát vonatok közlekednek Észak-Németországban

A francia Alstom által fejlesztett vonatok Észak-Németországban Cuxhaven, Bremerhaven, Bremervoerde és Buxtehude között közlekednek egy majd száz kilométeres szakaszon. A vonalon korábban dízelmozdonyokkal lehetett utazni.

A Coradia iLint kibocsátásmentes technológiája környezetbarát alternatívát kínál a hagyományos dízelvonatokkal szemben, különösen a nem villamosított vonalakon – tájékoztatott Bernd Althusmann, Alsó-Szászország gazdasági és közlekedésügyi miniszter.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Kártevők hada fenyeget német nagyvárosokat

Vészesen elszaporodtak a patkányok több német nagyvárosban, köztük Berlinben és Hamburgban – írta a napokban a Bild című német lap. Szemtanúkra hivatkozva azt írja a honlapján a napilap, hogy például a német fővárosban már az emberektől sem félnek a rágcsálók.

A veszélyes rágcsálók Berlin néhány negyedében már napközben is gyakran feltűnnek, és nem félnek az emberektől. A patkányészlelések száma 4-5 éve folyamatosan emelkedik, és a patkányirtó akciók száma tavaly először meghaladta a tízezret – mondta a lapnak Sylvia Kostner, a városi egészségügyi és szociális hivatal munkatársa.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Kipusztulhat a vadgesztenyefák kétharmada Németországban

Gyógyíthatatlan betegség támadja a németországi vadgesztenyefákat, és akár az állomány kétharmadát is kipusztíthatja.

A fapusztulást egy baktérium okozza, amely 2007-ben jelent meg a németországi állományban, és rohamosan terjed.

Az Indiából származó fertőző betegség már mind a 16 tartományban megjelent. Ha ez így megy tovább, húsz éven belül kipusztul a vadgesztenyefák kétharmada – mondta a Bild című német lapnak Thomas Kowol, a hamburgi faápolási kutatóintézet munkatársa.

Képünk illusztráció (MTI-fotó: Komka Péter)

A fertőzés következtében a fa kérge felreped, a törzsén barnás folyás keletkezik, a nyílásokon pedig a belsejét roncsoló gombasprórák hatolnak be. A betegség nem minden esetben, de nagyon gyakran okoz pusztulást, a fiatal fák szinte esélytelenek – tette hozzá a kutató.

A fertőzés feltartóztathatatlan, mert senki sem tudja, hogy pontosan hogyan terjed a baktérium. Thomas Kowol szerint a károk korlátozásával érdemes foglalkozni, a fertőzött fákat ki kell vágni és el kell égetni, lehetőleg helyben.

A megoldás az lehet, hogy kinemesítenek egy olyan fajtát, amely ellenáll a baktériumnak. Azonban mivel a vadgesztenyefák jellemzően közterületen állnak, senki sem érzi magáénak ezt a feladatot – jegyezte meg a a hamburgi faápolási kutatóintézet munkatársa.

Forrás: MTI


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Rovarszámlálást tartanak Németországban

Országos rovarszámlálásban való részvételre kérte fel a németeket a Német Természetvédelmi Szövetség (Nabu), hogy megállapítsák, mennyire csökkent a rovarok száma a növényvédőszerek hatására, és mely fajok szorulnak különleges védelemre.

A Nabu arra kérte a németeket, hogy a pénteken kezdődött és augusztus 12-ig tartó akcióban töltsenek el egy órát egy napsütéses, meleg, száraz és szélmentes, legfeljebb 10 x 10 méteres helyen bármilyen zöldterületen, és számolják össze az összes ott észlelt rovart.