Mi mindent rejthetnek az óriási jégtáblák, amik olvadni kezdtek? – hangzott el a kérdés az M1 Ma reggel című műsorában. Rusvai Miklós virológus, az Állatorvostudományi Egyetem professzora elmondta: a már előkerült, hagyományos kórokozók nem okoznak gondot, hiszen azok már korábban is jelen voltak a bioszférában, lehet ellenük védekezni – hangsúlyozta.
„Soha nem tapasztaltam még ilyen mértékű hóolvadást a déli csúcson, mint idén nyáron” — húzta alá közleményében Gunhild Ninis Rosqvist, a Stockholmi Egyetem professzora. Rosqvist, aki a Kebnekaise szomszédságában működő Tarfala kutatóállomás vezetője is egyben, évek óta méri a déli csúcs magasságának változásait egy, a klímaváltozást tanulmányozó kutatás keretében.
Az emelkedő hőmérséklet miatt a Denali Nemzeti Parkban lévő Hunter-hegyen nyaranta hatvanszor több hó olvad el, mint az iparosodás kezdete előtti 150 évben - állapította meg egy nemrégiben készült kutatás.
A tavaszi zivatarok egyelőre elkerülték a Balaton környékét, azonban a természet fenséges jelenségeket produkál a partokon. A gyors olvadás eleinte jégtorlaszokat vont a partok köré, most pedig a jégkásaszerű hullámok hangjától hangos a térség.