Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Megdőlnek a melegrekordok a skandináv országokban

Amíg itthon várni kell a strandidőre, a skandináv országokban tombol a nyár. 30 fok fölé emelkedett a levegő Finnország nagy részén, Norvégiában, Lappföldön 33 Celsius-fokot is mértek. Svédországban szintén erdő- és avartüzek pusztítanak.

Az aszályos időszak és a rendkívüli forróság miatt sokfelé lángra lobbant a növényzet Svédországban, összesen húszezer hektár lángol. A legnagyobb, mintegy háromezer hektárnyi egybefüggő erdőtűz ötvenöt kilométer széles vonalban megállíthatatlanul tör előre. Négy település lakosságát kimenekítették, és több tízezer embert szólítottak fel arra, hogy zárkózzanak be otthonaikba, mert a sűrű füst belégzése komoly egészségügyi kockázatokkal jár.



Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Itt a plogging, a szemétszedős kocogás

Az új divat Svédországból indult el hódító útjára. A mozgásforma lényege, hogy a futók miközben róják a köröket, felszedik az útjukba kerülő szemetet is.

Már közösségek is alakultak az új irányzat mentén

A félig-meddig új mozgásforma elnevezése a svéd „plogga” szóból származik, amely annyit tesz: vedd fel, és fuss. Viszonylag hamar követőkre talált ez az új irányzat. A skandináv országban már kocogócsoportok is alakultak, és összekötik mindhatni a hasznost a hasznossal. Mert míg a friss levegőn kocognak, és égetik a kalóriát, addig a szétdobált szeméttől is megszabadítják a köztereket és a parkokat.

Képünk illusztráció (MTI-fotó: Mónus Márton)

Meghódította a közösségi médiát is

A futócsoportok köreik után boldogan fotózkodnak a kezükben lévő szemeteszacskókkal, és az elkészült képeket valamennyi nagyobb közösségi oldalon is megosztják. Egyre gyakrabban botlani az Instagramon is plogging hashtagekbe. Ezekután kíváncsian várjuk, hogy Magyarországra mikor érkezik meg ez a környezettudatos mozgásforma, és vajon ki lesz majd az, aki a mozgalom élére áll majd.

Forrás: buzzfeed.com