Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Átalakítja a mezőgazdaságot a klímaváltozás

A klímaváltozás miatt komoly változásokra kell felkészülni Európában és Magyarországon, a jövőben technológiafejlesztéssel, szárazságtűrő fajták termesztésével és az öntözés javításával csökkenthető az időjárástól való függés – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Fórián Zoltán agrárközgazdász. A szárazság a zöldség-, és gyümölcstermesztőket is érzékenyen érinti.

A csapadékos júniusi idő ellenére aszályos az idei év a mezőgazdaságban, ezt mutatják az őszi vetésű növények aratási eredményei. Az aszályos időjárás miatt globálisan három százalékkal esik idén a búzatermelés, miközben a kereslet növekszik, amely az árak lendületes emelkedéséhez vezet.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Új típusú víztisztító technológiát fejlesztettek ki Kínában

Új membránanyagot fejlesztettek ki kínai tudósok, amely hatékonyan szűri ki a sót a vízből és más víztisztítói funkciói is vannak. Az erről szóló tanulmányt a Science tudományos magazin közölte.

A Csang Lin professzor vezette kutatóprogramban, amely a Csecsiang Egyetemen folyt, nanoméretű buborékokból és csövecskékből álló membránt állítottak elő. A szűrőn háromszor-négyszer gyorsabban folyik át a víz, mint a víztisztításra használt korábbi, hagyományos membránt alkalmazó vízszűrőkön.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Új napelemparkokat épít a Mol

Tiszaújvárosban, Százhalombattán és Füzesgyarmaton épít villamos energiát termelő napelemparkokat a Mol. Az innovatív és alternatív technológia terjesztése része a társaság stratégiájának.

 A Mol három üzemében márciusban indul az építkezés összesen 37 hektáron, a napelemparkok várhatóan az év végéig elkészülnek, és a megtermelt zöldáram mintegy 9 ezer tonna széd-dioxid-kibocsátást vált majd ki - ismertette Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója.