Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Megérkezett ez első hó

Megérkezett a tél az országba, az éjszaka óta több helyen havazik, vagy havas eső esik. A közútkezelő járművei folyamatosan járják az utakat, és sóznak, ahol kell. Az autósok megrohamozták a szervizeket, de csak kevés helyen van szabad időpont – hangzott el az M1 híradójában.

Hatalmas pelyhekben hullt a hó hétfő reggel Zalaegerszegen, fehérbe öltözött a táj, másfél centiméteres lepel borított mindent. Seperték a havat az emberek a járdákról és a kocsikról. A helyiek azt mondták: még barátkoznak a téllel.

Címkék:

Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Idén már másodjára rendeltek el evakuálást Kaliforniában

Kalifornia déli részét a közelgő heves téli vihar miatt ürítik ki. Januárban az árvíz és földcsuszamlások miatt volt szükség a térség evakuálására, az intézkedés mintegy 30 ezer embert érint.

Nagy a tanácstalanség a térségben

Bill Brown megyei seriff szerint a meteorológusok nem tudták pontosan előre jelezni, hogy mennyire lesz intenzív a közelgő vihar, de megítélésük szerint veszélyben lesz az emberi élet, az ingatlanok és a legfontosabb közszolgáltatások folyamatossága. A kiürítés elrendelése után az Uber és a Lyft taxicégek felajánlották, hogy ingyen szállítják a lakosokat a menedékhelyekre. A hatóságok nem tudják, hány lakos tett eleget a felszólításnak, de – mint mondták – nem kényszeríthetik őket otthonuk elhagyására.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Mi történt a telünkkel?

A Szaharában és több közel-keleti országban havazott, míg az Egyesült Államokban rekord hideget mértek az év elején. Azonban idehaza lassan elfelejtjük, milyen is az igazi tél, milyenek a fehér karácsonyok.

Egyre gyakrabban találkozunk szélsőséges időjárási jelenségekkel

Számos kutatás foglalkozik világszerte azzal, hogy felderítse a kapcsolatot az éghajlatváltozás és a szélsőséges események között. Előfordulhat, hogy pusztán az éghajlati rendszer változékonyságából nem adódnának olyan szélsőséges időjárási események, mint amikkel most szembe kell néznünk, de az egyértelmű kapcsolat megállapítása még várat magára – mondta Lakatos Mónika éghajlati szakértő az M1 Kék bolygó című magazinjában.

Szaúd-Arábiában, Libanonban és Jordániában is havazott, főként a magasabban fekvő részeken. Azonban a meteorológusok elmondták, hogy a sivatagi tél nem tart sokáig, és ez a hó is gyorsan elolvad.

Amerikában megfagyott az élet az év elején

A szakértő magyarázatot adott arra is a magazinműsorban, hogy miért jellemzi a világ időjárását egyfajta kettőség napjainkban. Elhangzott, hogy az atlanti térségben folyamatosan képződtek a ciklonok, amik északias áramlással hideg levegőt szállítottak az Egysült Államokba, és délies áramlással pedig enyhe levegőt Európa felé. Ez általában nem egyedi időjárási helyzet, de az, hogy ilyen mértékben délre lejusson az északi-sarkvidéki eredetű hideg levegő az Egyesült Államokba is, és ilyen mértékű tavaszias enyhülést okozzon Európában, ez valóban ritkának számít.

Napvilágot láttak olyan kutatások, amelyek arra utalnak, hogy ebben szerepe lehet az északi-sarki jég olvadásának.

Tavasz a télben, tél a tavaszban. A globális felmelegedés alaposan átalakítja időjárásunkat (MTI/EPA/Eliseo Trigo)

Több száz éves krónikák is megemlékeznek kirívó téli időjárásról

Meglepően hangozhat, de a mostani, 10-15 Celsius-fokos tavaszias tél nem számít mégsem annyira egyedinek a történelemben. A soproni krónikák feljegyzései szerint 1539-ben olyan időjárás uralkodott a téli hónapokban, hogy a kerti virágok átvészelték nemcsak a decembert, de még a januárt is.

Az 1920-as évek telei  a leírások alapján sokban hasonlítottak napjainkéhoz. 1890 körül ugyanis melegedő ciklus kezdődött, amely az 1940-es évekig tartott. Ezzel szemben a második világháború évei alatt igen kemény tél volt, és brutálisan hideg idő uralkodott a Kárpát-medencében. A Don-kanyarban és Budapest ostromakor is kemény mínuszokkal kellett szembenézni, és egészen a nyolcvanas évekig a lehűlés volt a jellemző.

A szakemberek szerint az éghajlatváltozást most már nem lehet visszafordítani, inkább annak a sebessége a kérdés. Illetve az, hogy mi, emberek miként tudunk alkalmazkodni a fokozatosan megváltozó körülményekhez.

Forrás: hirado.hu


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Havazott a Közel-Keleten

Többcentis hó hullott nemrégiben a Szaharában, és havazott Jordániában és Szaúd-Arábiában is, de a meteorológusok azt mondják: a sivatagi tél nem tart sokáig, és ez a hó is gyorsan elolvad.

Többcentis hó a sivatagban, tavaszias tél idehaza

Szaúd-Arábiában, Libanonban és Jordániában is havazott vasárnap, főleg a magasabb részeken. A meteorológusok azt mondják: a sivatagi tél nem tart sokáig, és ez a hó is gyorsan elolvad. 

Lakatos Mónika éghajlati szakértő az M1 Kék bolygó című magazinjában elmondta, hogy a jövőben egyre többször kell számolni olyan extrém időjárási jelenségekkel, amelyeket bizonyítottan a globális felmelegedés hatásai közé sorolnak.

Ilyenek például a hőhullámok, amelyeket a melegedő környezet idéz elő. Magyarországon jelenleg az enyhe tél érezteti a globális probléma hatását.

A Közel-Kelet több országában is havazott (MTI/EPA/Alaa Badarneh) 

A ciklonok és a sarki jég olvadása is megbolygatta az időjárást

A szakértő elmondta, hogy az atlanti térségben folyamatosan képződtek a ciklonok, amelyek északias áramlással hideg levegőt szállítottak az Egyesült Államokba és délies áramlással pedig enyhe levegőt Európa felé. Ez általában nem ritka időjárási helyzet, de az, hogy ilyen mértékben délre lejusson az északi-sarkvidéki eredetű hideg levegő az Egyesül Államokba is, és ilyen mértékű tavaszias enyhülést okozzon Európában, az valóban ritka.

Fel kell készülni a természeti csapásokra

Ma már attól nem kell félni, hogy egy természeti jelenség teljesen váratlanul csap le, viszont az még jó ideig biztosan fejtörést okoz a szakembereknek, hogy a globális felmelegedés mértékének növekedésével az egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárási jelenségek következményeit miként tudják kivédeni vagy legalábbis enyhíteni.

Forrás: hirado.hu