Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Zöld hó esett Szibériában

A zöld foltokról és a zöldes színű jégcsapokról készült felvételeket a helyiek töltötték fel a közösségi oldalakra – számolt be az M1 Híradója.

Az emberek úgy gondolják, hogy a furcsa jelenségért a város határában található krómfeldolgozó üzem a felelős.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Tavaszi pompába öltözik a főváros

Tizenhat különböző árnyalatú árvácska díszíti majd Budapest kiemelten fontos zöld területeit. A tavaly ősszel ültetett nagyjából 110 ezer virág mellé kerülő növények kiültetése március 9-én kezdődött, és az időjárás függvényében várhatóan két hét alatt zajlik le.

A virágágyak kiültetését minden évben komoly felkészülési időszak előzi meg, melynek hátterében a tervezéstől a termesztésen át a megvalósításig, jól szervezett csapatmunka áll. A tavasz beköszöntével a virágágyakat szükséges frissíteni, lazítani, elő kell készíteni a palánták befogadására. A virágágyakba ősszel kiültetett kétnyári növényeket fontos pótolni, újítani, hogy a meleg idő beköszöntével ismét teljes színben pompázhassanak.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Egyre jobban terjed a vendéglátásban is a zöldszemlélet

A Felelős Gasztrohős Alapítvány által életre hívott fenntartható vendéglátóhely-minősítést eddig már negyvennégy vendéglátóhely érdemelte ki. Az éttermeknek, a kávézóknak és cukrászdáknak ahhoz, hogy megkaphassák ezt a minősítést olyan kritériumokat kell teljesíteniük, amelyek összességében csökkentik a környezeti terhelés mértékét.

Hatéves múltra tekint vissza az alapítvány tevékenysége

A Felelős Gasztrohős Alapítvány hat éve jött létre. Küldetése a fenntartható és egészséges táplálkozás támogatása. Ők hívták életre a fenntartható vendéglátóhely minősítését, amely egy alulról jövő, országosan elterjedt civil kezdeményezés, és a fővárosi éttermek, cukrászdák, kávézók mellett vidéki vendéglátósok is kiérdemelték már ezt a címet.


Élő Bolygó blog
Élő Bolygó blog

Mikrolakás kilátással

2018 végére a tervek szerint a világ legtöbb pontján elérhetővé válnak az ökokapszulák. Ezeket a mikrootthonokat gyakorlatilag bárhol el lehet helyezni.

„Kigurult” az első ötven ökokapszula

Matej Gyárfás, az ökokapszulát gyártó vállalat képviselője azt követően, hogy az első ötven környezetkímélő, futurisztikus mikrootthon elkészült, számolt be arról, hogy egy tízéves terv vált végre valóra. Bár a kétszemélyes ökokapszulák egyelőre még csak Európában, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában kaphatók, a megálmodóik remélik, hogy év végére a világ valamennyi pontján állnak majd ilyen lakok.